Képzeld el, hogy a legszebb ruhádban vagy, szép, új cipőben. Most van rajtad először, és imádod, hogy minden szem megakad rajta. Hazafelé mész, és szembejön egy oroszlán (tudom, hogy nem, de csak képzeld el...).
Csak egy koszos kukán átmászva menekülhetsz. Érdekelni fog még, hogy koszos lesz az új ruhád? Gondot fog okozni, ha a fél pár cipőd elveszted, és mezítláb kell futnod a koszos betonon? Valószínűleg nem. Viszont biztos, hogy mászási és futási egyéni rekordot döntesz.
Ha azon kezdenél el gondolkodni egy ilyen helyzetben, hogy vajon az az oroszlán nem csak egy beöltöztetett kutya-e, vagy egy cirkuszból szökött szelíd óriás, akár meg is halhatnál.
Igazi vészhelyzetben arra van szükség, hogy azonnal és hatékonyan cselekedj. Az azonnaliságot a már meglévő cselekvési terv biztosítja. A cselekvési tervet pedig a megjelenő érzelem fogja kiválasztani.
Bármilyen cselekvési tervről legyen szó, egy biztos: a hozzá kapcsolódó érzelem át fogja venni a hatalmat a tudatos gondolkodásod fölött, mert vészhelyzetben nincs idő arra, hogy gondolkodj! Ilyenkor cselekedni kell, mégpedig azonnal!
A gond akkor van, ha a tudatalatti memória olyankor is bekapcsol, ha az nem helyénvaló.
Ez a tudatalatti memória nem gondolkodik, nem érvel, és nem racionális. Viszont a végletekig asszociatív.
Ha a tudatalattink egy helyzetet egy túlélési érzelemmel párosít, azonnal bekapcsolja a túlélési üzemmódot. Átveszi a hatalmat a logikus gondolkodás és ésszerű cselekvés fölött, és kikerülhetetlenül irányítani kezd.
Így képes teljesen logikátlan asszociációkat létrehozni, és gyakran valóban tévesen újra és újra beindítja ugyan azokat a túlélési viselkedéseket, ha egy esemény aktiválja a benne tárolt emléket.