Észrevetted már, hogy vannak helyzetek, amikor számodra is érthetetlen módon reagálsz? Valahogy erősebben, mint máskor. Mintha nem is önmagad lennél.

Idegesít egy ismerősöd arckifejezése. A hanghordozása. A testtartása. Vagy nem érted, miért félsz valamitől annyira, hiszen nincs rá logikus magyarázat.

Az ok egyszerű: valami benyomott rajtad egy gombot.

De milyen gombot? Hol van az a gomb, és hogy került oda?

A válasz az idegrendszerben, azaz benned van:

Minden, ami valaha történt velünk, nyomot hagy. 

Vannak olyan emlékek, amikre tudatosan emlékszünk, amiket fel tudunk magunkban idézni, és vannak olyanok, amik a tudatalattinkban székelnek, és anélkül hatnak ránk, hogy létezésük tudatában lennénk.

A tudatalatti emlékezetünkbe olyan emlékeket tárolunk el, amiket az adott helyzetben életben maradásunk szempontjából fontosnak tartottunk. 

Megjegyezzük a helyzetet, és hozzákapcsolunk egy érzelmet.

Minden érzelemhez egy cselekvési program tartozik. Ha túlélésről beszélünk, akkor az vagy a harc, vagy a menekülés. Ha ebben lassúak vagyunk, vagy "túlgondoljuk", abba belehalhatunk. 

Ezért kora gyermekkorunktól kezdve az agyunk eseményeket és tapasztalatokat raktároz. Ha úgy dönt, hogy valami a túlélésünk szempontjából fontos, megjegyzi azt, és a hozzá tartozó érzelmet is.

Elraktározza, hogy ha legközelebb ilyen életveszélyes helyzetbe kerülünk, a túlélésünk érdekében azonnal helyesen tudjunk cselekedni. 

Ehhez azonban az is kell, hogy ne tudjunk gondolkodni. 

Képzeld el, hogy a legszebb ruhádban vagy, szép, új cipőben. Most van rajtad először, és imádod, hogy minden szem megakad rajta. Hazafelé mész, és szembejön egy oroszlán (tudom, hogy nem, de csak képzeld el...).

Csak egy koszos kukán átmászva menekülhetsz. Érdekelni fog még, hogy koszos lesz az új ruhád? Gondot fog okozni, ha a fél pár cipőd elveszted, és mezítláb kell futnod a koszos betonon? Valószínűleg nem. Viszont biztos, hogy mászási és futási egyéni rekordot döntesz.

Ha azon kezdenél el gondolkodni egy ilyen helyzetben, hogy vajon az az oroszlán nem csak egy beöltöztetett kutya-e, vagy egy cirkuszból szökött szelíd óriás, akár meg is halhatnál. 

Igazi vészhelyzetben arra van szükség, hogy azonnal és hatékonyan cselekedj. Az azonnaliságot a már meglévő cselekvési terv biztosítja. A cselekvési tervet pedig a megjelenő érzelem fogja kiválasztani.

Bármilyen cselekvési tervről legyen szó, egy biztos: a hozzá kapcsolódó érzelem át fogja venni a hatalmat a tudatos gondolkodásod fölött, mert vészhelyzetben nincs idő arra, hogy gondolkodj! Ilyenkor cselekedni kell, mégpedig azonnal!

A gond akkor van, ha a tudatalatti memória olyankor is bekapcsol, ha az nem helyénvaló.

Ez a tudatalatti memória nem gondolkodik, nem érvel, és nem racionális. Viszont a végletekig asszociatív.

Ha a tudatalattink egy helyzetet egy túlélési érzelemmel párosít, azonnal bekapcsolja a túlélési üzemmódot. Átveszi a hatalmat a logikus gondolkodás és ésszerű cselekvés fölött, és kikerülhetetlenül irányítani kezd.

Így képes teljesen logikátlan asszociációkat létrehozni, és gyakran valóban tévesen újra és újra beindítja ugyan azokat a túlélési viselkedéseket, ha egy esemény aktiválja a benne tárolt emléket. 

Mivel ez a mechanizmus alapjában véve a túlélésünket szolgálja, mit gondolsz, milyen esélyeink vannak a józan gondolkodásra, ha beindul? Szinte semmi!

Itt jön a képbe a kineziológia...

A neuroenergetikai kineziológia módszereivel nem csak beazonosítjuk, hanem közvetlenül az érintett agyi terület energetikai blokktalanításával fel is oldjuk az ilyen hatásokat.

A kineziológia lehetővé teszi a közvetlen hozzáférést a tudatalatti funkciókhoz az izmokon keresztül. 

Az izomfunkció egyrészt  kívül esik a tudatos kontrollon, másrészt más tudatalatti folyamatokkal is közvetlen összeköttetésben van. 

A tudatalatti mentális feldolgozás során fellépő stressz közvetlen hatással van az izomválaszra.

Ezért a kineziológia kitűnő eszköz a tudatalatti agyi funkciók működésének vizsgálatához, és a minket tudatalatt irányító érzelmek beazonosításához és oldásához.