Szegmentális átforduló és hüllő reflex

2019.08.31

Hüllő (mászó) reflex

Ez a testtartás reflex körülbelül 4-6 hónapos korban jelenik meg, fejlődése olyan, őt megelőző primitív reflexektől függ, mint az asszimmetrikus tónusos nyaki reflex (ATNR), és a Galant reflex. Működése a csípő megemelésekor lehetővé teszi a kisgyermek azonos oldali karjának, csípőjének és térdének a szinte automatikus behajlítását. Ezáltal válik kivitelezhetővé az átfordulás, a csúszás és mászás, majd későbbiekben a járás.

Az iskolában ez a reflex a motoros koordináció és a teljes aggyal történő gondolkodás szempontjából elengedhetetlen fontosságú. Alapvető jelentősége van a középvonal keresztező mozgások kivitelezésében (nem megfelelő működése lehet az oka, ha valaki nem tud, vagy utál keresztbe lendíteni). Segíti a két agyfélteke egyensúlyát, és lehetővé teszi a nagyobb mértékű idegi ingerületvezetést a teljes agy használatát biztosító coprus callosum-on (kérgestesten) keresztül. Így válhat gondolkodásunk kreatívvá, és igazán tudatossá.

A hüllő reflex problémáinak további jelei:

  • problémák a gördülő mozdulatoknál
  • problémák a testrészek külön-külön mozgatásánál
  • maga a mozgás nem harmonikus

Szegmentális átforduló reflex

A szegmentális átforduló reflex nagyjából 6 hónapos korban jelenik meg, és a nyak- és testtartó korai reflexek fejlettebb adaptációja. Ahogy azt neve is sugallja, működése azt segíti elő, hogy a test képes legyen végrehajtani a központi tengelye körüli el/átfordulást, a vállak és a medence elkülönített mozgásával. Egész életünk során használjuk.

Ha a fordulás a fej elfordításával kezdődik, a vállak követik azt, majd a medence is. A mozdulat az ellentétes irányból, tehát a medence elfordításával is indítható.

Az átfordulás általában 6 hónapos kortól kezdődik - először a hátátról a hasára, majd néhány hónap múlva a hasáról a hátára. Ahogy a mozdulat elsajátítása sikerül, a szegmentális átforduló reflexet már nem az átforduláshoz, hanem a futás és az ugrás kivitelezésében használjuk.

A szegmentális átforduló reflex hiánya:

  • problémát okoz a gördülésben
  • a testrészek külön külön történő mozgatása problémát jelent
  • a mozgás nem harmonikus
  • tánc, futás, ugrás nehézséggel jár

Propriocepció

A fenti két reflexet kifejezetten a propriocepciós pályák blokktalanításával tudjuk fejleszteni. De mi is az a proproicepció?

A propriocepció az a furcsa érzékelésünk, ami tulajdonképpen a testünk környezetben elfoglalt helyzetének tudattalan érzékelése. Az ehhez szükséges információ az izmainkból, ízületeinkből, és egyéb kötőszövetekből érkezik. A proprioceptív információ a központi idegrendszerbe jut, és tartalmazza az adott pillanatban a testet érő nyomásról vagy súlyról szóló tudnivalókat. Erre a tudásra mindannyiunknak szüksége van, hogy tudjuk, mekkora teret töltünk ki és hogyan kell mozognunk az egyensúly fenntartása és bizonyos feladatok kivitelezése érdekében. A beérkező proprioceptív jelek közvetlenül is hatnak a figyelmünkre, viselkedésünkre, fókuszunkra, egyensúlyunnkra, koordinációnkra és szenzoros integrációnkra.

Gondold csak át: ha a kezünkből érkező propriocepció nem tudna tájékoztatni arról, hogy mit csinálnak éppen a kezeid, elég nehezen tudnád begombolni a ruhád, kivenni valamit a zsebedből, lecsavarni egy üveg tetejét, vagy emlékezni, melyik irányba kell a csapot kinyitni. A törzsből és a lábakból érkező megfelelő propriocepció nélkül megepődnél, milyen nehéz lenne kiszállni egy autóból, lemenni a lépcsőn, vagy sportolni.

A proprioceptív üzenetek leginkább mozdulatainkkal kapcsolatosak, és nem külső környezeti ingerekből (érintés, hang, fény) származnak. Ezekből ismerjük mozdulataink erejét, időzítését és sebességét. Fontos tudnunk a kezünkben tartott tárgy súlyát, hogy meghatározzuk, mekkora izomerő kell a megtartásához és mozgatásához. Például, ha egy kisgyereknek rossz a proprioceptív működése, túlságosan erősen foghatja a ceruzát, vagy olyan erősen lenyomhatja, hogy a hegye állandóan kitörik. Vagy sokszor találkozhatunk olyannal is, hogy egy kisgyerek nem tudja, milyen erővel passzolja vagy dobja el a labdát a társának. A probléma mögött sokszor az áll, hogy a szenzoros receptoraikból nem érkezik megfelelő információ az érintésről, a mozgásról, a nyomásról és az erőről, így nincs mihez igazítsák a mozdulataikat.

Vannak olyanok is, akik nem kapnak elég információt a proprioceptív rendszerből, hogy segítségével meglegyen a tudattalan testtudatosságuk, emiatt állandó inger-kereső üzemmódban vannak. Mások meg mintha túl sok információt kapnának, ezért elkerülnek minden olyan helyzetet, ahol még több inger érhetné őket.

Akárhogy is van, a neuroenergetikai kineziológiával ezek a pályák szépen rendbehozhatók.