Memóriarendszerek
Emlékeink határozzák meg az önmagunkról alkotott képünket, az elraktározott tapasztalataink alapján alakulnak ki hitrendszereink, működési programjaink, és múltbéli emlékek alakítják a jelen helyzetekre adott reakcióinkat. A jó emlékezőkészségre ezen kívül szükség van ahhoz is, hogy memorizálni tudjunk dolgokat, tanuljunk, és hogy a megjegyzett dolgokat fel is tudjuk idézni.
A memóriarendszerekről szól a neurokineziológiai munka utolsó nagy része. A memóriarendszerekhez akkor jutunk el, amikor már oldottuk a látott és hallott információ felvételével kapcsolatos stresszt, kiegyensúlyoztuk a rájuk adott érzelmi reakciókat, és az egész rendszert felkészítettük arra, hogy aktívan dolgozni tudjon mindazzal, ami a hétköznapok során minket ér.
Szükség van a memóriára a gondolkodáshoz, a fejben végzett kalkulációkhoz, a kapott instrukciók követéséhez, egy előadáson elhangzottak értelmes felfogásához, a jó tanulmányi telejsítményhez, a tájékozódáshoz, stb.
Dolgozunk a rövid- és hosszútávú auditív és vizuális memórián, a memóriához tartozó jutalmazás és büntetés körökön, az auditív és vizuális figyelmen, ami biztosítja, hogy a tudatba kerüljön, amit hallunk/olvasunk, a történeti memórián, hogy emlékeinket megfelelő módon értelmezve tároljuk, és mindazokon a memória területeken, amik személyiségünk és önképünk jellemzőit tárolják.
A memória érzelmi szempontból is nagyon fontos: amikor egy esemény történik, vagy egy helyzettel állunk szemben, az érzelmi reakciókról döntő amygdala azonnal referenciát kér a hippocampus-tól, a memóriából. Ha a hippocampus eltárolt egy hasonló helyzetet, és azt egy veszélyes helyzetként tárolta el, azonnal küldi az amygdalának az információt a korábbi helyzetről, legfőképpen a színezetéről, a hozzá kapcsolt tudatalatti érzelemről. A memóriában azért kell dolgozni, hogy "átszínezzük" a jelen stresszéhez kötődő múltbeli színezetet, és a jelent a tudatos gondolkodásunkból kezeljük.