Félelem és szorongás (fordítás)

2016.11.28

Mindenki félreértelmezi a félelmet és a szorongást

A neurológus állítása szerint mindenki félreértelmezi a félelmet és a szorongást


Az eredeti cikk itt olvasható: https://nymag.com/scienceofus/2015/07/everybody-misunderstanding-fear-and-anxiety.html
Fordította: Pisták Dóra

Minden korszak a szorongás koraként tartja magát számon, mely elnevezést elsőként az Auden nevű költő híres versében olvashattuk. De új, 'Szorongás: használd az agyad a félelem és a szorongás kezelésére' című könyvében Joseph LeDoux neurológus és író azt állítja, hogy ez a címke soha nem volt annyira releváns, mint manapság. 

Az Egyesült Államokban a félelemmel és szorongással kapcsolatos rendellenességek a leggyakoribb pszichiátriai problémák, nagyjából az amerikaiak 20%-át érintik, és a termelékenységben több, mint 40 milliárdos kárt okoznak. 

Ha ez a mostani a szorongás kora, akkor LeDoux a mi Lewis-unk ÉS a mi Clark-unk: LeDoux volt az, aki elsőként rajzolta meg az agy úgynevezett 'félelem áramkörének' térképét, azokat az agyi régiókat - középpontban az amygdalával és kapcsolódó struktúráival - melyek együttesen lehetővé teszik a fenyegetettségre és veszélyre való reagálást. 

De új könyvében LeDoux újra kívánja rajzolni ezt a térképet. Évek tudományos munkája (és két korábbi könyv) után meg van győződve arról, hogy részben saját munkásságának is köszönhetően, a neurológiában egy olyan félreértés terjedt el, és vált az általános tudományos gondolkodás részévé, ami téves irányba terelte a félelemmel és szorongással kapcsolatos elképzeléseinket: 

"Manapság az emberek többsége azt hiszi, hogy a félelem áramkör közvetlenül váltja ki a félelmet vagy a szorongást".

LeDoux meg van győződve arról, hogy ez nem így van - és hogy ez a különbségtétel igenis sokat számít.

Könnyen látható, hogyan maradhatott fenn ez a félreértés: az emberek és állatok nagyjából ugyan azzal az agyi áramkör rendszerrel rendelkeznek a fenyegetések elleni védekezéshez, és az emberi félelem és szorongás tanulmányozására sok állatkísérletet használunk. De, mondja LeDoux, ennek az alapvető idegi védekezőrendszernek a működése nem felelős magáért a félelem érzetért, bár a neurológiában ezt általános igazságként kezelik, azt állítva például, hogy az állatok ösztönös védekező menekülő vagy lemerevedő viselkedése a félelem jóval összetettebb jelenségével azonosítható. 

Ezzel ellentétben a szorongás vagy a félelem csak azután jelenik meg, miután az agy fenyegetés-rendszere már tudat alatt aktiválódott, és reagált is a veszély első jelére - mely folyamat az agynak nem csak egy, hanem egyszerre több részében együttesen zajlik.

Sőt, mi több, a tudományos vizsgálódás szempontjából LeDoux alapvető fontosságúnak tartja, hogy a félelem és a szorongás érzését alapvetően emberi jelenségként kezeljük. Bizton állíthatjuk, hogy csak az emberek riadnak fel álmukból éjszaka és borulnak ki a betétszámlájuk miatt, vagy azon aggódva, hogy az életüknek van vagy nincs értelme. 

Ezért nem elég többé, ha állati mintákat vizsgálunk egy olyan mély, emberi jelenség megértésében reménykedve, melyet maga Freud is a "szorongás rejtélye"-ként emlegetett. Ehelyett a félelmet és a szorongást sokkal tágabb értelemben kell vizsgálnunk - ami magában foglalja ezek speciális, kifejezetten emberi jellemzőit. 

Ahhoz képes, hogy olyan ember, aki életét a félelem és szorongás tanulmányozásának szentelte, LeDoux bizonyos értelemben meglepő: egy visszafogott luisiana-i, lágybeszédű, és erősen melankolikus. Aznap, amikor találkoztunk, szalmakalapot, skótmintás inget, és sarut viselt, kis őszülő szakállpamaccsal alsó ajka alatt. 

Mikor nem a New York Egyetemen lévő laboratóriumában dolgozik, fehér patkányok (és pár barna egér) adatait vizslatva, énekesként, dalíróként, és gitárosként funkcionál, kutatási eredményeinek legfontosabb részéről, az amygdaláról elnevezett Amygdaloids nevű együttesében. Új albumuk az Anxious (Szorongó), könyvével egy napon jelent meg. 

Szövegminta: "Könnyű tesztelni a neuronok működését/ látásunkat, hallásunkat, megránduló izmainkat / de hatalmas rejtély / rájönni, az ember miért él." 

És LeDoux szeme előtt pont ezek a nagy kérdések lebegnek. 

LeDoux tudományos karrierjét a hasított agyú betegekkel (akiknek a jobb és bal agyféltekéje közötti kapcsolat egy, a súlyos epilepszia kontrollálása érdekében végzett műtéti eljárás következtében megszakadt) kapcsolatos kutatásairól ismert Michael Gazzaniga neurológus mellett kezdte. 

Ezeknek az embereknek az agya képtelen a két féltekéből érkező információt a szokásos módon integrálni - ezért a hasított agyú betegeken végzett kísérletek során lehetséges volt csak az agy egyik felével közölni információt (csak az egyik szemnek mutattak valamit, a másiknak nem), és figyelni, hogyan igyekszik az agy másik fele elfogadható történetet kreálni a benne nem tudatosult viselkedések magyarázatára. 

Például, ha az agy jobb oldalának egy humoros dolgot mutattak, a páciens nevetésben tört ki, anélkül, hogy tudta volna, miért nevet. Ahelyett, hogy bevallotta volna zavarodottságát, gyorsan valami olyasmit mondott, hogy: "srácok, annyira viccesek vagytok". 

Ezekkel a kutatásokkal LeDoux elsőkézből figyelhette meg az agy konok igényét arra, hogy megmagyarázza önmagát önmagának. 

"Feltételezzük, hogy pontosan ez az, amiről a tudatosság szól," 

mondja LeDoux. 

"Létrehozni a viselkedésről szóló magyarázatokat vagy elképzeléseket".

Ez a korai megfigyelés szolgál LeDoux jelenlegi gondolatainak alapjául arra vonatkozóan, hogy miért tapasztaljuk meg a félelem vagy szorongás érzését. 

Ha veszélyben vagyunk, az agy védekező üzemmódba kapcsol, gyorsabban felderítve a fenyegetést, mint amire szándékos tudatosságunk valaha is képes volna, és vagonnyi parancsot küld a testnek, készenlétbe állítva minden rendszert a cselekvésre. 

Csak ezután a folyamat után kerül a félelem és a szorongás a tudatba - és csak akkor, mondja LeDoux, ha "az agy képes saját aktivitását tudatosítani," egy olyan agy, ami "minderről fogalmat tud alkotni, képes nyelvileg megfogalmazni, illetve gondolatokhoz és emlékekhez kapcsolni". 

Más szóval, a félelem és a szorongás nincs a körülöttünk lévő világra adandó alapvető válaszként kódolva az agyban - a hozzájuk vezető válaszreakciók ellenben igen, és csak akkor jelennek meg félelemként, ha az agy akként értelmezi őket. 

LeDoux szerint az a probléma, hogy a tudomány világában elterjedté vált az a gyakorlat, mely szerint az ösztönös veszély-reakciók és a félelem vagy szorongás érzése közötti különbséget elenyészőnek tekintik. 

Szerinte a félelem és a szorongás ezektől eltérő, másból gyökerező jelenségek, és létrejöttükhöz több, a beszédfunkciókhoz és a memóriafunkciókhoz is kapcsolódó agyterület hozzájárulása szükséges. 

Félni annyit jelent, mint tudatában lenni a félelmünknek

 - tehát a kérdés, hogy pontosan hol keletkezik az agyban a félelem és a szorongás, azzal az örök rejtéllyel függ össze, hogy honnan veszi az agyunk magát a tudatosságot.

LeDoux kutatása így a tudomány nagy kérdéseivel is összefügg - de szerinte - egy apróbb tévedés eredménye.

"Az általam elkövetett hiba egy szemantikus (jelentéstani) hiba volt - hiba volt az amygdalát a 'félelem áramkör' részeként felcímkéznem". 

Ami aztán egy csomó rossz következtetést vont maga után. Jobb lett volna a "védekező túlélési áramkörök" elnevezés, de azzal, hogy a félelem szót az általa oly sok időn át tanulmányozott és ismertetett védekező áramkör leírására használta, LeDoux szerint az agy két teljesen különböző rendszere közötti zűrzavar kialakulásához járult hozzá.

LeDoux számára a következmények világosak: még nem értünk annyit, amennyit akkor érthetnénk, ha a félelemre és szorongásra használt alapvető kifejezéseink határozottabbak és pontosabbak lennének. A New York Times egy nemrég megjelent cikkében Richard Friedman pszichiáter azt írja: 

"Pár kivételtől eltekintve minden fő pszichotópikus gyógyszer - antidepresszáns, antipszichotikum, szorongáscsökkentő gyógyszerek - alapvetően ugyan azokat a receptorokat és neurotranszmittereket célozza meg az agyban, mint az 1950-es és 60-as években kifejlesztett elődeik." 

Ahogy LeDoux könyvében elmondja, a gyógyszergyárak egyre inkább kivonulnak a szorongás iparból, abban a hitben, hogy az általuk tervezett gyógyszerek nem működnek. 

"De ezek a gyógyszerek pontosan azt teszik, amire tervezték őket," 

mondja, 

"a félelem áramkört célozzák meg", de nem magát a félelmet. És mindezt a nyelvi kifejezőeszközök miatt" 

teszi hozzá LeDoux. 

"Félelem és szorongás: úgy gondolunk rájuk, mint kijavítandó emberi érzésekre. És mégis, gyakorlatilag magát a félelmet és a szorongást nem tanulmányozzuk ."


LeDoux hiszi, hogy a félelemmel és szorongással kapcsolatos meglátásai nem csak a gyógyszerfejlesztés, hanem a pszichoterápia számára is új következtetéseket tesznek lehetővé. Ha - Kierkegaard-ot újrafogalmazva - a szorongás az emberi szabadságért fizetett ár, LeDoux úgy gondolja, hogy ez az ár csökkenthető, ha az agy kifinomultabb megértését a félelem és szorongás zavarainak pszichológiai kezelésébe is bevonjuk. 

Mivel a szorongás spirál kontrollvesztésekor egyszerre tudatos és tudattalan folyamatok is dolgoznak bennünk, LeDoux úgy hiszi, hogy a hatékony kezeléseknek minden szinten hatást kell tudniuk gyakorolni - előbb a tudatküszöb alatti, automatikusan kavargó áramkörök szintjén kell a zavart csökkenteni, mielőtt második lépésként a magasabb szintű, tudatos gondolkodást céloznánk meg, ahol a gondolatok és érzelmek kezdődnek. 

LeDoux pontosan tudja, hogy a precízióért és érthetőségért folytatott harcban komoly kihívás előtt áll. Nem könnyű feladat évtizedek általános megszokásait semmivé tenni. 

"Nem mindenki örül ennek, de tudósként bizonyos szempontból kötelező olyan közel kerülni az igazsághoz, amennyire csak lehet, és semmi sem áll annyira az igazság útjában, mint maga a nyelv."

- mondja.

Hogy tudok segíteni félelmek vagy szorongás esetén?

Neuroenergetikai kineziológiával

Ahogy a cikkben is olvashattuk, a félelmek és szorongások feloldásához több szintű munkára van szükség:

előbb a tudatküszöb alatti, automatikusan kavargó áramkörök szintjén kell a zavart csökkenteni, mielőtt második lépésként a magasabb szintű, tudatos gondolkodást céloznánk meg, ahol a gondolatok és érzelmek kezdődnek.  

A Neuroenergetikai kineziológiában a teljes félelem áramkört el tudjuk érni, és idegrendszeri szinten enyhítjük a félelem és szorongás érzet intenzitását. Előtte, vagy utána, ahogy az izomteszt vezet minket, megkeressük azokat a reakciómintázatokat, amik létrehozzák a félelemérzet kialakulását. 

A neuroenergetikai kineziológiában pontosan úgy dolgozunk, ahogy azt a cikkben LeDoux javasolta: külön foglalkozunk a félelem áramkör nyugtatásával, és külön foglalkozunk a tudatos szinten megjelenő értelmezéssel. 

A két megközelítést kombinálva érjük el, hogy az agy ne kapcsolja be indokolatlanul a félelem áramköreit, ha mégis, akkor ne legyen olyan erős hatással ránk, és bármely hatással is legyen ránk, megfelelő helyzetértékeléssel képesek legyünk a felülírására. 

Külön áramkörként kezeljük a harag, az odatartozás jogának elvesztésétől való félelem, a biztonságérzet/gondoskodás, és a motivációs jutalmazó rendszer kiegyensúlyozását is. 

Kipróbálnád? Várlak szeretettel!